2012. február 12., vasárnap

Nyersétel készítés nálam...

Tegnap nyersételkészítő foglalkozás volt nálam, kedves barátaimnak ismerőseimnek megígértem, hogy rövid összefoglalásként felidézem a blogomban az elkészített ételeket.

Elsőként megismerkedhettek a zöldturmix készítésével, melynek összetevői jól láthatók a képen,mángold-banán-narancs-gyömbér-fahéj-víz.
Most már otthon is el tudjátok készíteni, esetleg magatokkal is vihetitek a munkahelyre vagy az iskolába is.


Ez volt a menü : spenóttorta ( korábbi bejegyzéseim között a címkéknél megtalálhatjátok részletesen a receptjét). Egy finom cékla saláta , ami savanyúkáposztával, tamarival, köménnyel, örölt fűszerpaprikával, gyömbérrel, citromlével, szezámolajjal és aszalt ságabarackkal készült ( Joan receptje szerint, a Napeledel c.könyvből))

A tányéron vol tmég kelkáposzta chips is, melynek receptjét korább bejegyzésemben megkereshetitek.
Készítettem egy átmeneti ételt is barnarizsből. 3 féle (lucerna, retek, napraforgó) csíra is került a tányérra. 

Az előre elkészített hajdinacsírás Napkex tetejére "kolbászkrém" -et készítettem ami nagyon egyszerű volt: a vízben áztatott dióhoz (11/2 csésze) 2 e.k. szezámolajat ( vagy olivát), 1 e.k. citromlét, 2 t.k. fűszerpaprikát, 1 t.k. majorannát, kevés örölt borsot, 1/2 t.k.sót, 1-2 e.k. vizet tettem, majd a turmixgépben összekevertem , és az íze tényleg "kolbász ízű " lett . Aki szereti kevés 1 gerezd fokhagymát is tehet. Érdemes kipróbálni!

Édességet is készítettem:


Itt újra a téli torta látható, műzlivel és aszalt almával (  a leírásokat  megtalálhatjátok ).

Remélem, hogy Mindenkinek ízlett!


És még néhány fontos információ:





Zöldturmix




Alapja: bio zöld levél (40%) és érett gyümölcs (60%-ban)



Rengeteg variációja van.

Victoria Boutenko tette népszerűvé a Nyers étel csodája c. könyvében.



Hatása:

- nagyon tápláló

- könnyű megemészteni (mert a TURMIXOLÁS közben a sejtek összetörnek, így a tápanyagok

könnyen felszívódnak, szó szerint a szájban kezdődik.

- magas rosttartalmúak

- meglepő, hogy a zöld szín ellenére milyen finom!

- a benne lévő klorofil nagyon hasonlít az emberi vér molekulájához

- Dr. Ann Wigmore szerint (a bostoni Hippokratész intézet alapítója) a búzafű lé fogyasztása

olyan mintha egészséges vért öntenének belénk.

- ilyen formában nem eszik ennyi zöldet

- normalizálja a B12 vitamin szintet

- meggyógyulnak az ekcémák

- az édesség utáni sóvárgást megszünteti

- könnyű elkészíteni (5 perc)

- 6 hónapnál idősebb babáknak is lehet adni fokozatosan.



A zöld levelek NEM TARTOZNAK A ZÖLDSÉGEK KÖZÉ! Valóban igaz, hogy a keményítő tartalmú gyökérzöldséget nem célszerű együtt fogyasztani gyümölccsel, mert az ilyen kombináció, gázosodást okoz a belekben. A zöld leveleket bármivel lehet párosítani. A zöld levelek kiváló fehérje források. A zöld levekben rengeteg jó minőségű és elegendő fehérje van. A zöld levelek fehérjéi például, sohasem okoznak mellékhatásként rákbetegséget. A zöld levelek elég fehérjét tartalmaznak a legelő állatok izomzatának a felépítéséhez is. A zöld levelekben lévő AMINOSAVAKAT a szervezet könnyebben lebontja, mint az ÖSSZETETT FEHÉRJÉKET. Megfelelően váltogatva a zöld leveleket, szervezetünk valamennyi, számára szükséges fehérjéhez hozzájuthat. Ma a hivatalosan ajánlott fehérjebevitelt túlbecsülik.



A nyers ételekben ENZIM található, ezektől ÉLŐ az ÉLŐ, valamint ezek biztosítják az ÉLŐ működését, tehát a hibák kijavítását, a támadások, a vírusok, baktériumok, mikrobák kivédését. FŐZÉSKOR ezek az enzimek elpusztulnak!



Emésztési leukocytozis alakul ki, mert minden étkezés után megemelkedik a fvs szám, mert így védekezik a szervezetünk. Ha azonban nyers ételt eszünk a főtt ételek előtt, akkor a vér összetétel kóros eltolódása elmarad. A nyersételek nagyon sok oxigén megkötő enzimet tartalmaznak. Az egészséges bélflóra oxigén mentes, mert így a egyébként oxigént igénylő baktériumok vírusok nem szaporodnak el.

Dr. Jensen professzor szerint, bármely tisztító programot a béllel kell kezdeni. ROSTOK nélkül a kiválasztás szinte lehetetlen! Ezek választják ki a hulladék anyagot a szervezetből.

- a rostok javítják a szívbetegek erőnlétét

- csökkentik a vér koleszterinszintjét, ami csökkenti a koszorúér-betegség valószínűségét

- kivédik bizonyos típusú rákbetegség létrejöttét, csökkentik a rákbetegség kialakulását

- 2 -



- csökkentik a cukorbetegség kialakulásának esélyét, és enyhítik a már kialakult

cukorbetegség tüneteit

- stabilizálják a vércukorszintet, mert lassítják a cukor felszívódását

- erősíthetik az immunrendszert

- megszüntetik a székrekedést, egészségesen tartja a beleket

- rendszeres székürítést biztosítanak

- kivédik az epekőképződést

- elősegítik az egészséges baktériumok elszaporodását

- elősegítik a fogyást

- megkötik a felesleges ösztrogént

- megelőzik a fekélyképződést



AZ ELÉGTELEN ROSTFOGYASZTÁS A KORAI ÖREGEDÉS LEGFŐBB OKA.



A feldolgozott ételek fogyasztásának köszönhetően szervezetünk az elmúlt évtizedekben degenerálódott. A LENMAG tökéletes kiegészítője az emberi táplálkozásnak. Nagyon magas az oldható és az oldhatatlan rosttartalma, és egyben remek omega 3 zsírsavforrás. Lignintartalma miatt RÁKELLENES FITOTÁPLÁLÉK.



Már Hippokratész is megmondta több ezer évvel ezelőtt:

„ A halál a belekben lakozik! Azzá válsz, amit megeszel”



„Az életben nem a nyers étel a legfontosabb dolog. Szerintem a legfontosabb dolog a szabadság. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy boldogok vagyunk. Amikor boldog vagy nem ragaszkodsz senkihez és semmihez. Bár az élő ételek nem a legfontosabbak a világon, azért mégis lényegesnek tartom, mert tapasztalatom szerint MEGADJA AZ ENERGIÁT, amire szükséged van a valódi szabadság eléréséhez.” (idézet a Nyers étel csodája c. könyvből)





Tanulj meg figyelni a testedre, és jelzéseire. A legtöbb ember azt hiszi, hogy csak valaki más képes meggyógyítani őt. Csakis Te tudod meggyógyítani magad. Ez a hatodik érzék a természetes adottságunk



Akármilyen étrenden is élsz, ha rendszeresen iszol zöldturmixokat, akkor jelentős mértékben javíthatsz az egészségi állapotodon. Ez bárki számára elérhető.



Sokan nincsenek tisztában mennyi a gyomorsavuk, illetve milyen fontos az elegendő gyomorsav. Ha kevés a gyomorsavunk, akkor ez érthető módon befolyásolja az emésztést, és szinte valamennyi az egészséghez szükséges tápanyag felszívódását. A legtöbb ásványi anyag (vas, cink, kalcium, B vitaminok, a folsav is) csak akkor tud felszívódni a táplálékból, ha elegendő sósav van a gyomorban. Gyomorsavhiánya miatt tápanyaghiány alakul ki. De még ezen kívül számos feladata van a sósavnak, hogy elpusztítsa az ártalmas mikroorganizmusokat.

Ha valakinek kevés a gyomorsava, az emészthetetlen fehérjedarabokat a véráramba jutatja, allergiát és immunológiai rendellenességeket okozhatnak. A kór előrehaladtával, 40 éves kor fölött csökken a gyomorváladék sósav mennyisége. Ez az életkor az, amikor elkezd ŐSZÜLNI a haja az embernek, ez tápanyaghiánnyal függ össze, amit a csökkent gyomorsavtermelés okoz.

- 3 -

Kísérlet:

Fogj egy bármilyen zöldséget vagy zöld levelet, vedd a szádba, és addig rágd, ameddig csak tudod, mielőtt lenyelnéd, köpd ki egy tányérra, és vedd szemügyre! Azt fogod látni, hogy még mindig messze van a krémes állagtól. A nagy darabok emésztetlenül maradnak, és savas hulladékká alakulnak. Mikroszkóp alatt jól látható, hogy az ilyen emészthetetlen darab nekiütközött egy vörösvértestnek az azonnal elpusztult. Ez az emésztetlen darab úgy végezte, hogy körbevette 100, csaknem elpusztult vörösvértest sejthalmaz. Ezek a toxikus darabkák felhalmozódnak a vékonybélben, ami hozzájárul a megnagyobbodott előtüremkedő has kialakulásához. Ha csökkent gyomorsav termelődéshez még elégtelenrágás is társul, akkor nagyon valószínű, hogy a szervezetben tápanyaghiány alakul ki.

A TURMIXOLÁS hasonló a rágáshoz, ezért a turmixolt ételek fogyasztása drámai javulást hozhat egészségünkbe. A nagyteljesítményű turmixgépben az ételdarabok, olyan apróra törnek, hogy tökéletes lesz a felszívódás. Az étel nem marad olyan sokáig a gyomorban, hanem gyorsan a vékonybélbe kerül. Tehát a turmixolás ENERGIÁT SPÓROL meg, és magas korunk ellenére viszonylag fiatalok maradunk! A sósav abszolút létszükséglet. A sósav az egyetlen sav, amit a szervezetünk maga termel, minden más az anyagcsere mellékterméke.



A KLOROFILL:

- ugyan olyan fontos, mint a napfény

- nem létezhet élet klorofill nélkül

- nagyon hasonló az emberi vérben lévő hemoglobin molekulájához

- valamennyi szervünket pucolja, és gyógyítja, sőt el is tudja pusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint a daganat sejteket.

- javítja a vérképet

- vasat juttat a testbe

- lúgosít

- tisztítja és szagtalanítja a beleket

- segíti a máj tisztulását

- megszünteti a testszagot

- erősíti és tisztítja a fogínyt

- enyhíti a torokgyulladást

- javítja a látást

- javítja a vérkeringést

- gyulladáscsökkentő

A BÚZAFŰLÉ:

70%-ban klorofillt

92 ásványi anyagot (a 102-ből)

béta karotint

B-, C-, E-,- H-, és K-vitamint,

19 aminosavat

enzimeket tartalmaz



Dr. Ann Wigmore fedezte fel a búzafű gyógyhatását, továbbá hogyan termeszthetünk otthon búzafüvet, búzafű prést talált fel, a turmixolt ételek, különösen a turmixolt zöld levelek számos gyógyító jótéteményét. Gyógyító rendszerében ezrek gyógyultak.

ÉLŐ ÉTELEKNEK nevezte el őket. A nyerskonyha elképzelhetetlen egy jó turmixgép nélkül ma már. Népszerűsítette a bio kertészkedést, és a komposztálást.
















3 megjegyzés:

Névtelen írta...

sajnalom hogy nem lehettem nalad tegnap, es koszonom a tovabbi leirast, mert egy translate programmal a ferjem is olvasta, habar en mindig beszelek rolad. szoval a crekerektol fuggetlenul mindent megcsinalok, a crekert internetten rendelem. /oma/judit

ezisén írta...

Mostanában kevesebb nyerset ettem, vissza csúsztam 50 % ra, de a képeidet nézegetve és olvasva a recepteket újra kedvet kaptam. Remélem a barátaid tényleg csinálni fogják ::))Szép tartalmas délutánotok volt!!

Pfiszterné Nagy Erika írta...

KÖszönöm a kedves soraitokat Judit, és Erika!Örülök, hogy ösztönzőleg hat Rátok amivel foglalkozom.Sok sikert kívánok Nektek, és kitartást! Drága Judit, melyik városban laksz Hollandiában?
Üdv, Erika